Sitt elszállítás Budapesten
Ebből a célból rendelik magánszemélyek tőlünk a konténereket
Ha tőlünk rendel konténert, akkor sem feltétlen kell területfoglalási engedélyt kérnie, ha csak a közterületen tudja tárolni a konténert.
Ugyanis amennyiben meg tudják rakodni a konténert 1 órán belül, akkor sofőrünk ezt a helyszínen megvárja, és azonnal el is szállítja a helyszínről.
Fontos tudnia, hogy a konténereket elhelyezheti közterületen is, azonban ha több mint 1 óráig kívánja ott tárolni, akkor köteles területfoglalási engedélyt kérnie a helyi önkormányzattól. Ez mindenképpen az Ön feladata, így az engedély hiányából fakadó gondokért cégünk nem vállal felelősséget.
Így tehát, ha el szeretné kerülni a területfoglalási engedély kikérését, akkor cégünk ebben is partner, hiszen sofőrünk 1 órán keresztül a helyszínen marad, és megvárja a konténer megrakodását.
Ha bármilyen kérdése merül fel, hívja telefonos munkatársainkat, és adja le konténer rendelését 1 perc alatt!
![Konténer rakodás és hulladék fajták](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/66/sittszallitas-01.jpg)
Konténer Rakodási tippek + hulladék fajták
Mit és hogyan tegyen a konténerbe? Vegyes és tiszta sitt konténerek.
![Magánszemélyeknek sitt elszállítás](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/66/kontener-03.jpg)
Magánszemélyeknek, Sitt konténerek jó áron
Ebből a célból rendelik magánszemélyek tőlünk a konténereket
![Gyors konténer elszállítás Gyors konténer elszállítás](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/66/gyors-kontener.png)
Ha 1 órán belül megrakodják, megvárjuk
Folyamatos konténer biztosítás + a sofőr megvárja a rakodást.
![Konténer rendelés Budapesten](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/66/kontener-01.jpg)
Gyakori kérdések a Konténer szállításról
Gyakran felmerülő kérdések és a rájuk adott válaszok.
![Hulladék válogatás, szelektálás Hulladék válogatás, szelektálás](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/66/sittszallitas-02.jpg)
A hulladék szelektáló előnyei az Ön számára
Sitt, Hulladék szelektálás, feldolgozás Budapesten.
![Lenyitható hátas konténerek Lenyitható hátas konténerek](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/66/lenyithato-hatu.png)
Lenyitható hátú konténer rendelés
Nálunk az összes 6 és 8 m³-es konténer, lenyithatú hátas.
![Konténeres autó, feladatok](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/66/kontener-04.jpg)
Képek a Mindennapjainkból
Konténeres munkák végzése nap mint nap... Nézzen körbe nálunk.
![Hatékony konténer rendelés](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/66/sittszallitas-03.jpg)
Ezekre gondoljon konténer rendelés előtt
Hasznos infók, a gyors és olajozott konténer rendeléshez.
![Konténeres vélemény, Venyovszki Tamás Konténeres vélemény, Venyovszki Tamás](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/velemenyek/varkonyi-csaba-99-14ker.jpg)
Várkonyi Csaba, 14. kerület Házépítés
"Új lakóházakat építünk Budapesten és Pest megyében. A kivitelezések során, rendszeresen szükségünk van konténerekre, melyeket vegyesen szoktunk rakodni. A szolgáltatásotok három dolog miatt előnyös számunkra: mert a konténerek mindíg lenyitható hátfalasak, mert a vegyes konténerek ára is nagyon jó (más szolgáltatókhoz képest) és mert ha kell azonnal is tudjátok hozni, néhány órán belül."
![Konténeres vélemény: Herczegh Zoltán Konténeres vélemény: Herczegh Zoltán](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/velemenyek/herczegh-zoltan-99-19-ker.jpg)
Herczegh Zoltán, 19. kerület Panel felújítás
"Panel házakat újítunk fel, most már több mint 15 éve. Évek óta ezzel a konténeres céggel dolgozunk együtt, teljes mértékben meg vagyunk velük elégedve. Jó árban viszik el a vegyes hulladékot is, nemcsak a sittet. "
![Lenyitható hátfalas konténer Lenyitható hátfalas konténer](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/132/lenyithato.png)
Lenyitható hátfalas konténerek
6 és 8 m3-as konténereink háta lenyitható, így könnyebben meg lehet őket rakodni mint a fixhátasakat.
![Konténeres sittszállítók Konténeres sittszállítók](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/132/megbizhato-szakemberek.jpg)
Tapasztalt, Profi szakemberek
Szakemereink közzül sokan, több mint 20 éve vannak már a szakmában. Ha tőlünk rendel konténert, az Ő szakértelmüket is megkapja.
![Hulladék szelektálás Hulladék szelektálás](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/132/hulladek-feldolgozo.jpg)
Saját Hulladékfeldolgozó üzem
Önnek nem kell külön válogatni a hulladékot, a telepünkön majd mi ezt elvégezzük.
![Fizetés KP-ban vagy Bankkártyával Fizetés KP-ban vagy Bankkártyával](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/132/kontener-fizetes.jpg)
Fizetés KP-ban vagy Bankkártyával
Lehetősége van a sofőrnél Kp-ban fizetni, vagy online bankkártyával.
![Kedvezményes konténer rendelés Kedvezményes konténer rendelés](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/132/tobb-kontener.jpg)
Több darab esetén Kedvezmények
Rendeljen több darab konténert egyszerre, és szerezzen kedvezményeket.
![Megbízható konténeres Megbízható konténeres](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/132/sittszallitas-1996-ota.jpg)
1996 óta működő hazai cég
Cégünk több mint 25 éve végzi a konténeres hulladékszállítást, eddig már több mint 50.000 címről szállítottunk el hulladékot Budapesten.
![Akár 12 órán belül ott van Önnél Akár 12 órán belül ott van Önnél](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/132/gyors-kontener-kiszallitas.jpg)
Akár 12 órán belül ott van Önnél
A konténer megrendelését követően, akár már 12 órán belül ott van Önnél a konténer.
![Olcsó konténer rendelése Olcsó konténer rendelése](https://www.kontenerbudapest.com/_pics/132/budapesten-legjobb-arak.jpg)
A legjobb árak Budapesten
Saját hulladék feldolgozót üzemeltetünk, így nálunk olcsóbbak az árak mint más konténereseknél.
Ajánlatkérés Konténer-re
Ha több konténert szeretne egyszerre megrendelni, kérem töltse ki az alábbi űrlapot: